A Szuverenitásvédelmi Hivatal megvizsgálta a 2022-ben újraindult orosz-ukrán konfliktust keretező, Magyarországon jelen lévő aktív politikai narratívákat. Az adatgyűjtés és elemzés során két önálló narratívát azonosítottunk: a nyugati háborúpárti erők által hangoztatott, valamint az orosz állami narratívát. Ezekben közös, hogy saját háborús tevékenységüket igyekeznek igazolni, és azt próbálják elhitetni a magyar közvéleménnyel, hogy egyik vagy másik fél sikere előnyös lesz Magyarország és a magyar társadalom számára.

A nyugati háborúpárti narratíva egyértelműen beavatkozás- és eszkalációpárti. Az európai politikusok egy része és a nyugat-európai mainstream nyilvánosság által is továbbépített narratíva hazai nyilvánosságba történő bevezetésének célja, hogy a magyar közvéleményt a háborút és a nyugati beavatkozást támogató irányba terelje. Vizsgálatunk alapján ez a narratíva több országosan ismert magyar politikus megszólalásaiban is megjelent. A nyugati háborúpárti narratíva a magyar sajtóban már a háború kitörése előtt is jelen volt; már ekkor sorra jelentek meg olyan cikkek, amelyek a beavatkozás szükségessége és Magyarország bevonódása – például a fegyverszállítások megindítása – mellett érveltek. Fontos kiemelni, hogy a nyugati háborúpárti narratíva azóta is tendenciózusan megjelenik számos országos és nagy elérésű médiatermékben.

Ennek a narratívának van egy olyan változata, amely úgy próbálja meggyőzni a magyar közvéleményt arról, hogy azonosuljon a nyugati háborúpárti állásponttal, hogy igyekszik elhitetni: nincs esély a konfliktus eszkalációjára, a közös háborús erőfeszítés támogatása nem jár kockázatokkal. Ezt a narratívaváltozatot is többnyire ugyanazok a politikusok és médiatermékek sulykolják, akik korábban egyértelműen a háborúba való közvetlen beavatkozás melletti érveket terjesztették. Jellemző, hogy ezek a véleményformáló szereplők gyakran váltogatnak a háborús narratíva változatai között: támogatják a nyugati háborúpárti célokat, miközben próbálják relativizálni a háború kiterjedésével járó veszélyeket.

Az orosz legitimációs narratíva egyszerre próbálja igazolni a háború jogszerűségét (és igazságosságát) és ezzel párhuzamosan él az elrettentés eszközével; Ukrajna létezésének jogát is megkérdőjelezi, a nyugat-európai beavatkozó (vagy beavatkozni szándékozó) országokat pedig nukleáris ellencsapással fenyegeti. A nyugati háborúpárti narratívához hasonlóan ennek az értelmezésnek a szószólói között is találtunk arra egyértelmű példát, amikor egy politikai szereplő az orosz legitimációs narratíva felől közelítve jut el a veszélyek relativizálásáig. Az elemzés alapján kimutatható, hogy az orosz narratíva is folyamatosan és tendenciózusan jelen van az országos és nagy elérésű hazai médiatermékekben, de ezt a narratívát elsősorban kisebb elérésű médiatermékek építik tovább.

Mind a nyugati háborúpárti, mind az orosz legitimációs narratíva jelenléte veszélyt jelent Magyarország szuverenitására, egyúttal társadalmilag polarizáló hatású, és a háború eszkalációjának, Magyarországra való kiterjedésének a veszélyét is magában hordozza.