A Szuverenitásvédelmi Hivatal gondozásában jelent meg a neves jogtörténész, Zinner Tibor legújabb könyve, mely A bírói függetlenségről 1945 előtt és után címet viseli. A két kötetes mű bemutatóján a szerző Horváth Attila alkotmánybíróval folytatott beszélgetést.
A könyv fő célja, hogy bemutassa,
milyen nehézségek, kihívások érték a bírói függetlenséget, és legfőképpen milyen hátrányos változásokat kellett elszenvednie az 1944-45-től kezdődő, közel öt évtizeden át tartó időszakban.
A hazánkban berendezkedő, eleinte demokratikus álcát felvevő kommunista hatalom ugyanis merőben másképp tekintett az igazságszolgáltatásra, mint elődei.
A „szocializmus építése” magával hozta a kirakatpereket, az ártatlanul élítéltek tízezreit, a politikai szereplők által előre „lezongorázott” ügyeket, valamint a jogi eszközökkel való megfélemlítést is. Pontosan úgy, ahogy az a Szovjetunióban már lejátszódott. Mindez természetesen mély ellenérzést váltott ki az érintettekből és hozzátartozóikból egyaránt, ami azt is eredményezte, hogy
a magyar társadalomban tömegesen jelent meg az a meggyőződés, hogy bírói függetlenség nem létezik, minden csupán a politikai döntések következménye.
A könyvbemutató során Zinner Tibor elmondta, saját személyes, a legfelsőbb bíróságon szerzett tapasztalatai vezették rá először arra, hogy a bírói függetlenség, a kommunista párt érdekeit kiszolgáló bíráskodás kérdésével foglalkozzon. Horváth Attila szerint növeli a mű értékét, hogy
a szerzőnek sikerült a korábbi vérbírókkal, ávósokkal interjút készítenie,
hiszen a szocialista korszak bírói döntéshozatalának kutatása során a történészeknek nagyon kevés forrás áll csupán rendelkezésükre az informális és személyes információátadás gyakorlata és az írott források hiánya miatt. A szerző erre úgy reflektált, hogy bevett szokás volt a kádári rendszerben, hogy a jogszolgáltatás terültén a kényes dolgokat egyszerűen nem írták le, „titokban csinálták”.
„Akit pedig [bíróként] sikerült a holdudvarba behozni, hát annak adtunk egy kis pluszpénzt. Adtunk pluszpénzt azért, mert halálos ítéletet hirdetett ki, mert olyan vádiratot állított össze, amiért halálbüntetést lehetett kiszabni, vagy éppenséggel adtunk azért pénzt, mert ’62-ben kirúgták ugyan az állásából, de olyan rendes elvtárs volt, hogy megtöltötte a 301-est [parcellát], úgyhogy legyen inkább nyugdíjasént a Magyar Nemzeti Bankban igazgató, legyen az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa” – fogalmazott Zinner Tibor.
Horváth Attila azt hangsúlyozta, hogy a korszakot kutatóként nem lehet másképp „elviselni”, csak a pesti viccek segítségével: „Ha csak a szörnyűségekről beszélünk, egy idő után ez úgy telítődik, és az ember már aludni sem tud, amikor olvassa ezeket a rettenetes dolgokat. Viszont a pesti humor, az annyira életerős és olyan csodálatos, és ebben mi nagyhatalom voltunk, tehát a politikai viccek elkészítésében” – mondta az alkotmánybíró.
Zinner Tibor azt is hozzátette, az érem másik oldala, vagyis ami nem vicc, az az úgynevezett gyorstalpaló eljárás megírása volt pályája során. Ezzel a szerző arra a gyakorlatra utalt, amely során
képzetlen, sokszor alapfokú végzettséggel sem rendelkező embereket képeztek ki irreálisan gyorsan jogi területen, majd adtak nekik magas pozíciójú állásokat.
A beszélgetés során a felek egyetértettek abban, hogy
a bírói függetlenség és a hatalommegosztás elve a jogállamiság alapjait jelentik.
Zinner Tibor szerint amennyiben valóban voltak a Tisza Világ applikációt letöltő és arra regisztrálók között a jogszolgáltatásban résztvevő emberek is, „akkor valami nagyon-nagyon-nagyon nincsen rendben”.
„Feleslegesen írtuk elő [1989 -ben], hogy nem lehet pártnak a tagja? Feleslegesen írtuk elő, hogy ne politizáljon?”
– tette fel a kérdést a könyv szerzője, megjegyezve, hogy önkritikára lenne szükség az érintettek részéről, elsősorban a bíróságok és a bírói hivatás méltóságának megőrzése érdekében.