Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének A tét: Magyarország szuverenitása című konferencián elhangzott nyitóbeszéde.

Sorsdöntő napokat élünk. Amiről majd a történelemkönyvek hideg tárgyilagossággal írnak, az számunkra egy torokszorító, minden nap átélt valós kérdés: mi lesz annak a küzdelemnek a vége, amelyben Magyarország szuverenitása a tét?

A magyarok jövője, biztonsága és államunk függetlensége fekszik a kártyaasztalon. Ezt a magas tétet nem mi, magyarok tettük fel az asztalra. Azért került oda, mert Brüsszel és Kijev ezt követeli a magyaroktól. A két vesztésre álló szövetséges velünk akarja megfizettetni annak a kudarcnak az árát, amelyet a négy éve tartó értelmetlen háború okoz. Hiszen pontosan tudják, hogy nyerni itt már nem lehet, minden el fog úszni, mindent el fognak veszíteni. Mégis tovább csinálják. Erről a megszállott állapotról írt Dosztojevszkij is: ilyenkor a játékos már nem azért tesz fel újra és újra tét, mert fordítani akar, hanem mert képtelen szembenézni a bukással. Ezért mindent, amit ér, felél és feltesz a játékasztalra, csak legyen még egy kör, amíg a partiban marad. Ma ezt teszik velünk, ellenünk. A magyarok kárára akarnak időt nyerni a saját végzetükkel szemben. Ők tették fel tétnek a magyar szuverenitást.

A mögöttünk álló két év igazolta, hogy nem volt elég már többször is visszaszereznünk a nemzetünk jogát arra, hogy a saját jövőjéről maga dönthessen. Ahogyan azt is, hogy szuverenitásból sosem lehet elég, nem lehet belőle annyi, hogy többé ne kellene megküzdeni érte. De lássunk tisztán: nem a kétezer-huszonhatos lesz az utolsó ilyen nehéz, harcos év. Ezért kell most ebben a helyzetben is kitartanunk, mert aki a szuverenitásért vívott harcban csatát veszít, az már nem állhat ki a következő ütközetre, mert addigra már eltaposták. Most újból eljött az idő, ez az a pillanat. Magyarországnak újra és újra ki kell állnia, és meg kell mutatnia, hogy nem lesz tét senki kártyaasztalán.

Van egy áramlat, amely évszázadok óta jelen van a magyar társadalomban, de különösen abban a megfelelési vágytól fűtött, kényelmet és könnyű sikert kereső „elitben”, amelynek képviselői újra és újra ugyanazt huhogják: hódoljunk be, nem kell folyton megütköznünk a központi, birodalmi akarattal. Igen, lehet, hogy ha feladjuk ezt a tusakodást, első pillantásra minden könnyebbnek látszik majd. A politikai elitnek egyszerűbb lesz, himnikus cikkeket írnak majd róluk a lapokban, jutalmazzák őket a nyugati világban, és látszólag rengeteg „probléma” megoldódik. Csakhogy az eltűnő „problémák” helyére sokkal súlyosabbak érkeznek: olyanok, amelyek előbb-utóbb elrágják és felemésztik a magyarokat. Azoknak, akik ezt az időszakot várják, csak azt tudom mondani: ma még a kormányzat, a miniszterelnök ütközik meg frontálisan ezzel az akarattal. De ha ez a védvonal megszűnik a külső, birodalmi akarat és a magyarok között, akkor az emberek fognak szembenézni az elit gyávaságának következményeivel. Tudjuk ez mit jelent: a migráció, a gender téboly és a háború beköltözik az átlagemberek mindennapjaiba.

Egyre többször hallani azt a szólamot is, hogy az Európai Unió szuverén. Nem az, és nem is lesz. A nemzetek azok, amelyek szuverének. Az Uniónak csak hatáskörei vannak, amelyeket a nemzetek ruháztak rá. A szuverenitás ugyanis nem adminisztráció, nem apparátus, nem intézményrendszer, hanem a legvégső döntési jog. Ma csak az a szuverén, aki a háborúról és békéről dönt.

Minden olyan törekvés, amely arra irányul, hogy az Európai Unió intézményrendszerét, annak bürokratáit a szuverenitás látszatával ruházzák fel: visszaélésként, korrupcióként értelmezendő. Egyben a nemzeti önrendelkezés csonkítását jelenti.

Próbálkoztak már mindenhogy Magyarországgal szemben: először megpróbáltak bennünket megszégyeníteni, erkölcsi és politikai értelemben a vádlottak padjára ültetni; aztán jöttek a rólunk szóló, minket mocskoló jelentések, az előre legyártott ítéletek, valamint az ezeket működtető és terjesztő, hazánkba betelepülő hálózatok, amelyek el akarták torzítani a magyarok önképét; majd következtek a jogi eljárások, az elszigetelési kísérletek, a pénzügyi nyomásgyakorlás minden lehetséges formája, a források visszatartása, a folyamatos politikai zsarolás, a célzott szankciók és a pénzügyi büntetések.

Minden alkalommal a térdünkre céloztak. Nem kivégezni akartak bennünket, hanem a földre rogyasztani minket. A céljuk pedig mindvégig változatlan maradt: adjuk fel a saját hazánkat, és áruljuk el a saját nemzetünket.

Most minden eszközt élesítettek, ránk fordultak a teljes arzenáljukkal. Már nem hullámokban támadnak ránk, hanem teljes erővel, a teljes arcvonalon.

Volodimir Zelenszkijjel kiegészülve pedig ez a brüsszeli elit egy állig felfegyverzett szövetségest is nyert magának. Az ukránok pedig szabad utat kaptak Brüsszelből, megkapták ránk a kilövési engedélyt. Veszélyesek, kíméletlenek és bármire képesek.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megtalálta a nyomaikat a legnagyobb ellenzéki párt informatikai rendszereiben, a belső, mozgósításra készült adatbázisaikban, politikusaik személyes kapcsolataiban, bemutattuk, hogyan, milyen eszközökkel folytattak az ukrán titkosszolgálattal közösen - Magyarországgal szemben - egy összehangolt dezinformációs kampányt.

Az így a magyar belpolitikába beszivárgó ukrán entitásoknak a legmodernebb titkosszolgálati eszközök állnak rendelkezésükre, és az elmúlt négy évben, jelentős nyugati hírszerzési hátszéllel az első vonalban tapasztalták ki az információs- és kiberhadviselés minden sötét fortélyát. A banderistáik - akiket az Európai Bizottság pénzel - pedig ott ülnek a budapesti szerkesztőségekben, a civil szervezeteknek álcázott politikai nyomásgyakorlók irodáiban, valamint a bíróságokon is.

A külföldi beavatkozás szoft eszközei mellett pedig megjelentek a kemény eszközök is. Energiablokád és legújabban már fizikai fenyegetések is. Nyíltan beszélnek arról, hogy hatalomra akarnak juttatni egy magyarországi ellenzéki pártot, amelyik kiszolgálja a brüsszeli és kijevi akaratot.

Az elmúlt években nemcsak a mi erőnk nőtt, hanem az ellenfeleink elszántsága is. Éppen ezért a nemzet szabad, a külső támadásoktól és befolyástól mentes döntési jogát mindenáron meg kell őrizni és meg kell védeni. Ez az időszak tisztán megmutatta, hogy miért van szükség az átláthatósági törvényre. Éppen ezért, biztos vagyok abban, hogy az újonnan összeülő országgyűlés egyik első feladata lesz a hatékony fellépés érdekében bővíteni annak rádiuszát és lehetőségeit.

A szuverenitást kivívni nem könnyű feladat, és nem is örökölhető, nem továbbadható, minden generációnak meg kell harcolnia érte. Ha könnyen adnák, ha alanyi jogon járna, akkor az értékét sem éreznénk, könnyen eltékozolnánk, mint oly sokan mások. Ez a nemzet azonban nem ilyen, mi képesek vagyunk áldozatot hozni azért, hogy a miénk maradjon. A magyarok ezért különösen érzékenyek a szuverenitásukra: hamarabb észreveszik, ha meg akarják fosztani őket tőle, el akarják vágni őket tőle, mint más népek, nemzetek. Mi a legkisebb szuverenitásról sem vagyunk hajlandók lemondani. Éppen ezért ez az oka annak, hogy a magyar szuverenitás a legértékesebb a világon.