Erik Kalinák, szlovák EP-képviselő titkos találkozókról készült jegyzőkönyvek alapján videósorozatban mutatta be, hogyan működik a pozsonyi Globsec által kialakított kampánygépezet. A bemutatott információk alapján a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány és az Európai Bizottság által is finanszírozott szervezet politikai aktorként próbálta befolyásolni a 2023-as szlovákiai választások kimenetelét, elsősorban a Robert Fico vezette párt hatalomra kerülésének megakadályozása, valamint a globalista Progresszív Szlovákia esélyeinek növelése érdekében.
A Globsec nevű globális szervezetet a korábbi amerikai demokrata kormányzatok és a Soros György-féle alapítványok azért hozták létre, hogy rajta keresztül szerezzenek befolyást és alakítsák saját érdekeik szerint a célországok politikai döntéshozatalát.
A szervezet ugyanannak a hálózatnak a része, amely a 2022-es magyarországi országgyűlési választások idején is érintett volt a külföldi kampányfinanszírozási botrányban. A Globsec igazgatótanácsában ül Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a tiltott külföldi kampányfinanszírozás kulcsszereplőjeként elhíresült Korányi Dávid pedig tanácsadóként segíti a szervezet munkáját.
A Globsec és a hozzá kapcsolódó globalista-progresszív erők a szlovákiai választási kampány során a dezinformáció elleni küzdelem jegyében megkísérelték az ellenőrzésük alá vonni a közösségi médiát, ezáltal az általuk nemkívánatos politikai véleményeket cenzúrázni, emellett a szlovák szuverenista pártok online aktivitásainak blokkolásáért lobbiztak.
A szervezet célzott kampányokat irányított a választások előtt, amelyek olyan szavazókat – elsősorban nőket és fiatalokat – igyekeztek megcélozni, akik progresszív-globalista pártok támogatását fontolgatták, ehhez különböző, a Globsec támogatóival szoros kapcsolatban álló médiumokat használtak fel.
A Globsec a magyarországi politikai nyomásgyakorló csoportokkal is együttműködött, hogy megtanulják, hogyan lehet kijátszani a civil szervezetekre vonatkozó törvényeket, például hogyan változtassák meg a projektek nevét és szakmai tartalmát, hogy megfeleljenek a jogszabályoknak.
A hálózat tagjai a számukra kedvezőtlen választási eredményre is felkészültek: finanszíroztak és kiképeztek öt általuk kiválasztott politikai nyomásgyakorló szervezetet az újonnan megalakuló Fico-kormány elleni politikai kommunikációra.
*
Based on minutes from secret meetings, Slovak MEP Erik Kalinák presented a video series showing how the campaign machine set up by Globsec in Bratislava works. According to the information presented, the organisation financed by the Open Society Foundation, founded by George Soros, and the European Commission attempted to influence the outcome of the 2023 Slovak elections as a political actor, primarily to prevent Robert Fico’s party from coming to power and to increase the chances of the globalist Progressive Slovakia.
The global organisation Globsec was created by former US Democratic administrations and George Soros’ foundations to gain influence and shape political decision-making in target countries in line with their own interests.
The organisation is part of the same network that was involved in the foreign campaign financing scandal during the 2022 Hungarian parliamentary elections. Former Prime Minister Gordon Bajnai sits on Globsec’s board of directors, while Dávid Korányi, known as a key player in the prohibited foreign campaign financing scandal, assists the organisation’s work as an advisor.
During the Slovak election campaign, Globsec and related globalist-progressive forces attempted to bring social media under their control in the name of combating disinformation, thereby censoring political opinions they deemed undesirable, while also lobbying to block the online activities of Slovak sovereignist parties.
The organisation ran targeted campaigns before the elections, seeking to influence voters – primarily women and young people – who were considering supporting progressive-globalist parties, using various media outlets with close ties to Globsec’s funders.
Globsec also worked with Hungarian political pressure groups to learn how to circumvent laws on civil society organisations, such as changing the names and professional content of projects to make them compliant with the law.
The network members also prepared for election results that were unfavourable to them: they financed and trained five political pressure organisations of their choice to engage in political communication against the newly formed Fico government.