A globális hatalmi átrendeződés már nem elméleti kérdés, hanem a mindennapokban is érzékelhető, egyre élesebb geopolitikai küzdelem – erről beszélgetett a Védvonal legújabb adásában Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója és Kusai Sándor Magyarország korábbi pekingi nagykövete, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense.
A világ újrafelosztása már zajlik: a nagyhatalmak közötti verseny egyre kevésbé diplomáciai keretek között, sokkal inkább „kesztyű nélküli” erőpolitikaként jelenik meg. Ennek egyik következménye, hogy Magyarország is egyre gyakrabban válik külső befolyásolási kísérletek célpontjává – legyen szó politikai nyomásról, fenyegetésekről vagy választási folyamatokat érintő beavatkozásokról.
Az adásban szó esett arról is, hogy miközben Magyarország miniszterelnökét és családját Ukrajna részéről fenyegetések érik, a nyugati politikai térben feltűnően elmarad a szolidaritás. Ez a hallgatás a szakértők szerint nem csupán politikai, hanem strukturális problémákra is rávilágít az Európai Unión belül.
A globális folyamatok értelmezésében Kusai Sándor kiemelte: téves az a megközelítés, hogy Kína egyeduralkodó világhatalommá kíván válni. A kínai stratégia szerinte ezzel szemben a többpólusú világrend kialakítására épül, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi, egyetlen domináns hatalomra épülő rendszert.