“Napjaink háborúi épp azt bizonyítják, hogy a szabadság, a szuverenitás egyre drágább kinccsé válik. Azok az országok, amelyek elkezdték az önfelszámolást, most már a polgárháború szélén, a katasztrófa árnyékában élnek.”

Horváth József előző három könyvében is a 2010–20-as évek kül- és biztonságpolitikai kérdéseiről, migrációról, terrorizmusról és háborúkról olvashattunk, sajátos látószögből megvilágított, konzekvens gondolatok mentén fogalmazott írásaiban. A negyedik kötetben – amit az olvasó kezében tart – új elem a nyílt és fedett titkosszolgálati műveletek bemutatása, hiszen abban az Európában élünk 2025-ben, amelyben a szereplők egymást is gyengítik és támadják, ahelyett, hogy a tragikus helyzetből közösen keresnének kiutat. A könyv erről a 2023–25-ös Európáról egy sajátos látlelet biztonságpolitikai és titkosszolgálati szemüvegen át.

„A pozsonyi csatában a honfoglalást követően pár esztendővel már ki akarták irtani a magyarok írmagját is, ahogy a nyugati krónikások fogalmaztak. Aztán tatár, oszmán, német, orosz és szovjet is megpróbálta ezt. És mi mégis itt vagyunk.”

Német-bizánci összefogás Magyarország rovására; a magyar országgyűlések kezdetei; a magyar tengeri haderő; az első török portyák; vagy a magyar király befolyása Itáliában: történelmünk első félezer éve tele van olyan történetekkel, amelyeket mára szinte elfelejtettünk. Sokan el sem tudják képzelni azt a nagyságot, azt a gazdagságot, amelyet az Árpádok országa képviselt. Nehéz belegondolnunk abba is, hogy az 1300-as években egymást érték a pompás királytalálkozók a régióban, amelyeken a két magyar Anjou-házbeli királyunknak sokszor döntő szava volt. Természetesen a minket körülvevő nagy birodalmak saját akaratukat akarták érvényesíteni a mi országunkban is. Előbb a Német-Római Birodalom és a görög nyelvű Bizánc (amely egyébként szintén Rómának nevezte magát), majd a korszak végén a Bizánc helyén felbukkanó új hatalmi központ, az Oszmán-ház török birodalma jelentett fenyegetést, sőt, néha halálos veszélyt. S emellett ott volt a Szentszék is, amely ezekben az évszázadokban vissza-visszatérően nemcsak spirituális, de nagyon is földi jellegű hűbéri felsőségre törekedett többek között a magyar királyokkal szemben. Mindez természetesen a magyar szuverenitást is alapjaiban érintette – azt a magyar szuverenitást, amelyet először Álmos és Árpád, majd Taksony, Géza és végül Szent István épített fel és szilárdított meg.

De mi az a szuverenitás? Honnan származik ez a fogalom? Az önrendelkezés, a saját jogon létezés hogyan jelenik meg a magyar történelemben? És hogyan jelenik meg egyes korokban, egy-egy uralkodónk esetében a mindennapi államvezetési gyakorlatban? Máthé Áron könyve a szuverenitás egy-egy megjelenési formáját tárgyalja. A történelem nem más, mint történetek egymásba fűződő láncolata – s itt olyan történeteket is olvashatunk, amelyek ritkán kerülnek az Olvasó elé. Más eseményeket pedig új szemszögből megvilágítva ismerhetünk meg. Mindezt egy-egy kordokumentum alapján, néha egyéb források beillesztésével. Az Olvasó ezeken a régmúltat megidéző szövegen keresztül nyerhet bepillantást elődeink szuverenitás-fogalmába és a szuverenitásért vívott küzdelmeik sorozatába.

A gyerekvállalás globális, folyamatos és drámai visszaesése mostanra oda jutott, hogy az idősödésben Európa csekély lemaradással követi Japánt, az Egyesült Államok viszont Európát, Dél-Amerika pedig az Egyesült Államokat.

Miközben tehát újra és újra felhangzik a fősodratú kultúra közhelye, mely szerint „úgyis van már elég gyerek a világon”, illetve hogy „a gyerekvállalás magánügy”, az évszázadunk legmeghatározóbb kérdésévé fog válni, hogy mégis miért történik, és milyen következményekkel jár, ha a társadalom nem fárasztja magát többé a következő generációk felnevelésével.

Amivel itt farkasszemet nézünk, az egy történelmileg teljesen új, ismeretlen helyzet. Egyszerűen nincsenek tapasztalataink arról, ami most ránk vár. Legyen szó történelmi munkákról vagy akár csak néhány éve keletkezett társadalom- tudományi tanulmányokról: a jelenleg zajló demográfiai hanyatlás intenzitása és kiterjedtsége korábban elképzelhetetlen volt.

Hogyan függenek össze a geopolitika, a gazdasági növekedés, a nyugdíj- rendszer, a bevándorlás és az automatizáció egyre sürgetőbb kérdései ezzel a globális demográfiai trenddel? Milyen módon befolyásolják a demográfiai folyamatok az országok szuverenitását? Milyen sors vár például Európa országaira? Lehetséges-e még egyáltalán tartós fordulatot elérni a termékenységben?

Ez a tényfeltárás az 1944–45-tel új korszakba lépő jogászvilágot az évtizedeken keresztül csorbává tett bírói függetlenség oldaláról vizsgálja: a kezdetektől a rendszerváltoztatásig – az ’56-os eseménysorokon keresztül az utánuk következő drámáig és a lassú változások engedélyezéséig, majd az Alaptörvényig terjedő vonatkozó mozzanatokat. Azokra is dokumentáltan kitér, amelyek napjainkig rejtve maradtak még a szélesebb jogásztársadalmon belül is.

Feltárja, hogy miképp épült ki az új hatalom 1945 és 1948 között, különös tekintettel az igazságügyi tárcára. Bemutatja, hogyan vált matematika kérdésévé a marasztaló ítélet; miképp szerzett nem kevés jogászi támogatással – a „folyó háború” során – hatalmat a Magyar Dolgozók Pártja, s mit tett programja megvalósításakor. Történt-e érdemi változás 1953 nyarától? Majd a kádári infernó bugyraiból feltárul, hogy a hatalomnak miért nem volt semmi „elég”. Oldalak olvashatók a Kádár-uralom legtitkosabb törvénysértő testületéről, a Koordinációs Bizottságról. Nem hallgat a feldolgozás arról, hogy Rákosinál 1953-ban, Kádárnál és körénél 1962-ben lettek bűnbakok bírók, ügyészek és ávósok. Ők maguk is súlyosan megsértették a törvényeket, de részben mások helyett távolították el őket. A munka feltárja az 1963-as és 1970-es közkegyelmi eljárások összefüggéseit is.

A négy és fél évtizedről írottakat az igazságügyi reformcsomag bemutatásáról s részbeni elodázásáról, valamint a korabeli ítélkezésről és a tárca alóli lopakodva menekülésről szóló fejezetek zárják.

Az újabb korszakba lépve okkal merült fel: hogyan tovább? Feltárul, miként indult a jogharmonizálással a teljes bírói függetlenség felé a honi jogalkotás, miképp jellemezhetők a szervezetileg s személyileg garantált bírói függetlenség első évei.

Mi volt a mindmáig titokban tartott 2008. szeptemberi vihar a Legfelsőbb Bíróságon? A kötet az Alaptörvény és a bírói függetlenség értékelésével zárul. Annak kifejtése sem marad el, hogy a szerző miért nem írta még tovább ezt a könyvet.

A kiadványban széles körű irodalomjegyzék segít az eligazodásban. Ismert és háttérbe húzódó jogászok, politikusok garmadáját felölelő életrajzok sorjáznak hosszú oldalakon keresztül. A feldolgozáshoz helység- és földrajzinév-, valamint névmutató, végül rövidítések jegyzéke készült.