A 21. században a külföldi befolyásolás már nem hagyományos eszközökkel, hanem a demokratikus folyamatok manipulálásával, például a közbeszéd és a média torzításával történik, ami veszélyezteti a nemzeti szuverenitást és az alkotmányos rendet. A Szuverenitásvédelmi Hivatal éves jelentése rámutat arra, hogy a demokratikus társadalmak alapja a független politikai közösség, amelynek döntései csak akkor érvényesek, ha nemzeti érdekek vezérlik, nem pedig külső narratívák. Az állam feladata ezért a választói akarat védelme, a közösségi média algoritmusainak és a médiastruktúrák szabályozása, hogy azok ne szolgálhassanak idegen érdekeket.

A jelentés kiemeli az állam aktív szerepvállalásának szükségességét, például a digitális infrastruktúra szabályozásában és a kampányfinanszírozás átláthatóságának biztosításában. A nemzeti önrendelkezés védelme nem csupán a végső döntések pillanatában alakul: a közbeszéd manipulálása, a politikai diskurzus formálása és a társadalmi érzékenyítés eszközei mind olyan kockázati pontokat képeznek, ahol az állam szerepvállalása meghatározó.

A feltárt amerikai és európai finanszírozási csatornák a médiatámogatási programokon, a tudományosnak álcázott elemzéseken, a közösségimédia-platformokon és a rajtuk megjelenő, külföldről fizetett propagandistákon keresztül súlyos kockázatot jelentenek. A jövőben csak a teljes transzparencia képes biztosítani azt, hogy az idegen érdekeket közvetítő struktúrák ne válhassanak a társadalmi manipuláció eszközeivé.

A szuverenitás védelmében a legfontosabb eszköz a szabályozás, az ellenőrzés és az együttműködés rendszerének egységes, preventív megközelítése. A pénzügyi transzparencia, a vezetői felelősség jogi megerősítése, a külföldi támogatások célhoz kötött kontrollja, valamint az ágazatok közötti információmegosztás olyan intézményi kultúrát épít ki, amely képes megelőzni a szuverenitásvesztéssel fenyegető folyamatokat.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatai a szabályozási környezet továbbfejlesztésére, a finanszírozási és szervezeti elszámoltathatóság növelésére, valamint a hatósági és szakpolitikai koordináció megerősítésére nemcsak elméleti ajánlások, hanem gyakorlati válaszok egy olyan világban, amelyben a nemzetállamok cselekvőképessége ki van téve a digitális tér, a nemzetközi normarendszerek és a globális politikai hálózatok nyomásának.